Orrszívás – mit kell tudni róla és melyik orrszívó a legjobb?

Amikor még szülés előtt megvettük a kezdőcsomagot, az orrszívót kihagytuk, reménykedtem, hogy arra úgy sem lesz szükség. Hát nagyot tévedtem. Bár szerencsénk volt, és az első fél évben nem volt rá szükség, onnantól kezdve elég gyakran elő kellett venni.

Biztosan szükség lesz orrszívóra?

Az az egy biztos, hogy muszáj kiszívni az orrát. A probléma leginkább éjszaka jelentkezik, amikor nem tud aludni, mert tele az orra. És ilyenkor nemcsak a gyerek nem alszik, hanem Te is ott gubbasztasz fölötte és figyeled, hogy mikor fog megfulladni, mivel nincs még annyi “esze”, hogy nyitott szájjal kell ilyenkor aludni. Ha hanyatt fekszik, akkor pedig visszafolyik az orrváladék, amitől elkezd köhögni.
Persze az orrszívás sem 100%-os megoldás, de legalább könnyít egy kicsit a helyzeten és megelőzi, hogy az arcüregben gyűljön fel a váladék (annak viszont súlyos következményei lehetnek).

Mikor kell kiszívni az orrát?

Az a minimum, hogy reggel és este. Éjszaka felgyülemlik a váladék, attól jobb reggel megszabadulni, este pedig azért, hogy jobbat aludjon.
Napközben ahogy látod és persze amennyire hagyja a gyerek, de azért jobb minél többször.

Hogyan kell használni az orrszívót?

Az orrba helyezve csak pár mm-re elegendő benyomni, majd körkörös mozdulatokkal az orrfalról próbáld meg kiszívni a váladékot. Látni fogod, ahol jobban jön, ott hagyd ott egy kicsit a szívófejet. Orronként 10-10mp-et javasolnak, én inkább a gyerek tűréshatára miatt 2×5-5 mp-ig szoktam.

Mennyire fog ellenkezni a gyerek?

Készülj fel, hogy nagyon nem fog tetszeni neki. Biztosan megijed attól, hogy egy hangosan zúgó csövet akarsz a orrába tenni. Ha nincs váladék az orrában, akkor a művelet fájdalommentes, ha viszont van mit kiszívni, akkor könnyen elkezd tőle köhögni és ettől megijedhet. Te viszont ne hátlálj meg, ettől lesz neki jobb, szóval muszáj végigcsinálni!

Melyik a legjobb?

Azt előre szögezzük le, hogy a porszívóra szerelhető orrszívónál hatákonyságban nincs jobb. Ettől viszont sokan idegenkednek. Hangos és sokrszor félnek tőle a gyerekek. És ami a nagyobb probléma, csak otthon használható, így ha például utazás közben jön a megfázás, akkor nem megoldható a használata.

Nekem az alábbi típusokkal van tapasztalatom:

Hagyományos orrszívó
Ár: 1.000 Ft

Anyukámék idejében még ez volt és semmi más. Mivel ez tűnt a legkíméletesebb és leghalkabb megoldásnak, elkértem tőle, de ez inkább csak egy vicc. Persze ha nagyon-nagyon folyékony az orrváladék, akkor valamit kiszív, de az magától is távozna pár percen belül. Utazáshoz lehet, hogy megéri egyet beszerezni, mivel kb. 1000 Ft-ba kerül, de nagy csodát nem kell várni tőle.
Értékelés: 5/0

Dr. Benny elektromos orrszívó
Ár: 18.000 Ft

Aki elektromos orrszívót  keres, gyerekbarát kinézete miatt nagy valószínűséggel ezt választja. Hálózatról működtethető. Tapasztalataim szerint a formája semmit nem jelent a gyereknek. Ha nem szereti az orrszívást, fejvesztve menekül bármilyen formája is legyen neki. Viszont erősség szempontjából ár/érték arányban elég jó, sokan dícsérik.
Értékelés: 5/3

Nanny elektromos orszívó
Ár: 10.000 Ft

A német felirat megtévesztő, mivel magyar termék. Szerintem már ez egy ok arra, hogy ezt vegyem meg. Hálózatról és elemről is működtethető, utazáshoz tehát ideális. Más célból viszont nem használnám. Valamennyi váladékot kiszív, de nem túl nagy a hatékonysága. Viszont pont emiatt jobban megbarátkozik vele a gyerkőc is. Nekem az a tapasztalat, hogy még a porszívót meglátva már menekül Petike, ezzel saját magának szívja ki az orrát, akár óránként is.
Értékelés: 5/2,5

Nosiboo elektromos orrszívó
Ár: 40.000 Ft

Az elektromos változatok közül ez a legjobb. Ne lepődj meg, de méretben jóval nagyobb a fentieknél, kb. kézilabda méretű, így utazáshoz nem praktikus. Nem is erre tervezték, hanem hogy vetekedjen a porszívóval. Ennyi pénzért mondjuk 2 jobb porszívót lehet venni, így van is elvárás. Hálózatról működtethető, állítható a szívás erőssége. Az orrot szépen kitisztítja, majdnem olyan jól, mint a porszívó. Viszont sokkal kisebb, egyszerűbb vele mint a nagy porszívót hozni-vinni. Aki anyagilag megteheti, hogy vesz egy ilyet, mindenképpen javaslom.
Értékelés: 5/4,5

Orrszi-Porszi porszívóhoz csatlakoztatható orrszívó
Ár: 2.300 Ft

Nagyon olcsó, mégis ezt tartom a legjobbnak. És persze magyar termék. Először nagyon furcsának találtam, hogy gyakorlatilag a porszívóval kell kiszívni a gyerek orrát – főleg hogy még csak 6 hónapos volt – ezért kipróbáltam magamon. Amikor meggyőződtem róla, hogy valóban nem fájdalmas, kipróbáltam és szuperül bevállt. Persze amikor előveszem, sír a gyerek, de a betegség ilyen. Muszáj használni és kész. Egyszerű a használata és tényleg kiszívja még a beragadt váladékot is.
Értékelés: 5/5

Kapcsolódó bejegyzések:

Betegségek a bölcsiben

Gyerekkel az orvosnál – 5 tipp a sírás elkerülésére

Milyen gyógyszereket pakolj kisgyerekkel való utazáshoz?

Homloklázmérő – egy nélkülözhetetlen termék minden anyukának

Lázcsillapítás – 13 tipp magas láz esetére

Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban, vagy szívesen javasolnál témát, likeold a Babamamablog oldalt Facebookon és írj Nekem, válaszolni fogok! Ha nem akarsz kérdezni, akkor is lájkolj, nem haragszom meg érte 🙂

“Orrszívás – mit kell tudni róla és melyik orrszívó a legjobb?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Én az orrszi porszit simán megszívom szájjal a porszívó helyett, nincs hangja, bárhol tudom használni és a legjobb benne az hogy ha kijön véletlen az orrából, szívó hatás rögtön megszünik amikor abbahagyom, a porszívónál pedig várni kell és utána újrakezdeni, ami alatt még nagyobb hiszti lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.