“Fiatal koromban” sok barátnőm volt. Minden szabadidőmet velük töltöttem. Sokat buliztunk, de legtöbb esetben csak együtt néztük a TV-t, takarítottunk vagy tanultunk. Egyszerűen csak együtt lógtunk. Aztán az érettségi környékén megismertem a mostani férjem, és a barátnők valahogy elmaradoztak…
2 hónap után gyakorlatilag összeköltöztünk, mindenhová együtt jártunk a barátommal. Mindketten komolyan gondoltuk a kapcsolatot, és már a kezdetektől együtt terveztünk megöregedni. A barátnőim viszont valahogy nem értették ezt. Mindig csak a csajos programokat erőltették, kérték, hogy hagyjam otthon a barátom.
Nem is törekedtek arra, hogy olyan programokat szervezzenek, ahová ketten is mehetnénk, és egyszerűen nem értették meg, hogy az a normális, hogy mostantól a barátomat is a saját részemnek tekintem.
Ebből jöttek persze a konfliktusok a barátom és a barátnőim között, aminek az lett a vége, hogy már én sem mentem szívesen ezekre a csajos programokra.
1-2 barátnőmmel még egy ideig találkozgattunk, de egyre nehezebben jöttek el hozzám. Aztán engem eljegyeztek, megvolt az esküvő és amikor terhes lettem a kisfiammal, hirtelen mindenki lekopott. Nem kerestek, ha pedig én hívtam őket, akkor sosem értek rá. Na persze, mert annyi dolguk van…
Aztán persze a gyerekek és a család kitöltötték ezt az űrt. De nagyon sokszor érzem, hogy magányos vagyok. Olyan jó lenne valaki, akivel olyan jól el lehet beszélgetni, mindenről. Akit gyerekkorom óta ismerek és megérti a problémáimat. Aki előtt nem kell rejtegetnem a problémáimat.
Mert igazából nincsenek problémáim, mondhatnám tökéletes az életem. Van két szép, egészséges gyerekem, egy szerető férjem. A szüleim, anyósomék mind szeretik az unokákat és sok időt töltenek velük. Van egy saját vállalkozásunk, aminél rugalmas a munkaidőm és anyagi gondjaink sincsenek.
Lehet, hogy pont ez a baj? Hogy irigyek lennének?
És arra jutottam, hogy igen… a barátnőimet végignézve egyikünknél sincs még gyerek. De nemhogy gyerek, még rendes pasi sem. Pedig szeretnének mindannyian. (és nem annyira fiatalok már, 30-32 év között vannak). És teljesen biztos vagyok benne, hogy azért kerülnek, mert irigyek rám. Mert ha azt kellene kibeszélni, hogy már megint hanyadik pasi milyen bunkó, hogy egyfolytában csak bulizik, vagy hogy ki melyik buliban kivel találkozott, akkor biztosan szívesen járnának hozzám.
Lettek persze új barátnőim, többel is összejárok rendszeresen. De sajnos egy gyerekkori barátságot ez nem pótolhat. Teljesen más az, amikor valakivel óvodás korunk óta vannak közös emlékek. Persze jót beszélgetek az új barátnőimmel is, csinálunk közös programokat, de nem tudják pótolni a űrt 🙁
Kövess Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!
Kapcsolódó bejegyzések:
Esti menetrend két gyerekkel – fél éves kor után
Kikapcsolódás mamának és babának – Maminbaba hordozós torna
Nappali altatások megoldása két különböző korú gyereknél
Fogmosás – hogyan és milyen korban kezdjük?