Féltve őrzött gyerekruhák: megéri eltenni őket a kistesónak?

Az első kisbabám születése előtt próbáltam okosan vásárolni: a legkisebb méretű ruhákból – amiket még úgysem fog összepiszkolni és agyonhordani, mivel gyorsan kinövi – uniszex darabokat vásároltam. Ezeket hordta a kisfiam és ahogy kinőtte őket, mindent kimostam és félretettem a kistesónak.

Szerencsére nem is kellett sokat várni rá, 2,5 fél év lesz a korkülönbség közöttük. Most, hogy közeledik a szülés időpontja, elővettem a féltve őrzött darabokat és hatalmasat csalódtam: az összes besárgult. 2 év alatt???

Kimostam őket először normál mosással, majd mivel nem sokat javított a helyzeten, fehérítővel is. Semmi eredmény, sajnos az összes ruhadarab besárgult a nyaki részen. Hiába alig használtak. Mindig szépen kimostam őket és 2 éve makulátlanul tisztán és fehéren tettem el őket, most úgy néznek ki, mint amit a kutya szájából rángattak ki 🙁

Lehet, hogy képen nem látszik annyira, de sajnos feltűnően sárgák és foltosak a nyaki részen.




Persze itthonra nagyon jók lesznek, de néhány “kimenős” ruhadarabot kénytelen leszek vásárolni.

Most az 56-os és 62-es ruhákat vettem elő, ezekből nem sok van. Bele sem merek gondolni, hogy a nagyobb méretekből több doboz ruhát eltettem, ezek vajon ugyanígy fognak kinézni?

Ennyi erővel jobban jártam volna, ha akkor túladok rajtuk és most inkább veszek néhány új darabot.

Bele sem merek gondolni, hogyha nem 2 évet hanem mondjuk 4-5 évet álltak volna a szekrényben, hogyan néznének ki.

Így ha most a kistesó kinövi őket, teszem fel az összeset eladásra, nem akarok újra így járni.

UPDATE: többen írtak az ügyben, hogy valószínűleg rosszul tároltam a ruhákat., mivel egyszerűen csak beletettem a pelenkásdobozba. Légmentesen, zacskóban célszerű elrakni és akkor nem sárgulnak be. 

Kapcsolódó bejegyzések:

Hogyan öltöztessük a gyereket éjszaka?

Légzésfigyelő és bébiőr teszt – Angelcare AC403

Egyensúly a nagyszülők között

Orrszívás – mit kell tudni róla és melyik orrszívó a legjobb?


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.