Zakopane szállás teszt – Bachleda Hotel Kasprowy

Kb. 5 éve voltunk először Zakopanéban. Egyszerűen beleszerelmesedtünk az itteni építészeti stílusba, ételekbe és a hely varázsába. Minden évben egyszer, de néha kétszer is visszalátogatunk. Sok szálláshelyen voltunk már, ezekről szeretném megosztani Veletek a beszámolóimat. Most a Bachleda Hotel Kasprowy (volt Mercure Hotel Zakopane)-ről olvashatjátok a tapasztalatainkat.

A belvárosban lévő Bachledában már többször is megszálltunk. Amikor megtudtuk, hogy a volt Mercure Hotelt megvásárolta a Bachleda és felújították, úgy gondoltuk, ezt ki kell próbálnunk.

.

Elhelyezkedés

A szálloda közvetlenül a sípálya mellett helyezkedik el, így aki síelni szeretne, annak ez a legjobb választás. Gyakorlatilag sícipőben ki lehet sétálni a felvonóhoz, nagyon kényelmes. Aki pedig csak hógolyózni szeretne, az sem csalódik, hiszen a szálloda környékén nagyon sok érintetlen havas területet lehet találni.




Ez a kilátás fogadott a szobaablakból. A sípálya tényleg karnyújtásnyira van, és sok az érintetlen hely a szánkózáshoz, hógolyózáshoz is.

Kb. 1 kilométeres sétával el lehet érni a Krupówkit, így igazából azt sem mondhatnám, hogy a semmi közepén van. Az út mentén végig van járda és közvilágítás, így biztonságosan meg lehet közelíteni a belvárost gyalogszerrel.

.

Parkolás

Ez nekünk mindig fontos szempont. Egyrészt ingyenes parkolási lehetőség van az út mentén (ha van hely, mivel a sífelvonó miatt sokan jönnek ide).

A szálloda a sorompón belül 3 parkolási lehetőséget kínál. 50PLN a sima parkoló, 70PLN egy kapunk belüli őrzött parkoló és 100PLN a mélygarázs. Mi a sima parkolót választottuk, volt hely benne, csak kicsit féltünk, hogy nem tudunk majd kiállni a havazás után, mert lejtősek voltak a parkolóhelyek. De szerencsére nem volt gond 🙂

.

Új hotel de mégsem új hotel?

A weboldalon található képek és a belvárosi Bachleda Residence alapján volt egy elképzelésünk a színvonalat illetően. A volt Mercure Hotel nem egy mai darab volt, de a képeken azt láttuk, hogy teljesen felújították a szállodát. A bejárati ajtón belépve valóban csodás látvány fogadott, hozta a Bachleda szintet.

A bejárati rész a bárral. Igazi luxus, helyvidéki hangulat 🙂 Este sosem volt ülőhely!

A recepción sajnos sokat kellett várni, mert bejelentkezési időben csak 2 recepciós volt a 288 szobás szállodára, ez szerintem gyenge pont.

Így néz ki a recepció. Csodás látvány, de sajnos mindig sokat kell várni.

Az első sokk a 4. emeleti szobánkhoz közeledve, a liftből kilépve fogadott. Ugyanis a folyosó felújítására már nem volt valószínűleg idő, a régi design fogadott. Ehhez az árszinthez képest nem ezt vártuk volna.

A folyosókhoz hozzá sem nyúltak, nem igazán tetszett a látvány. Legalább az ajtókat lecserélhették volna, pl. a beléptetőrendszer és a zár sem működött megfelelően.

Nem legkisebb, hanem a második Deluxe szobát foglaltuk. A szoba berendezését alapvetően szépen felújították, de egy kicsit szűkösnek éreztük. Tudom, ez adott volt, nem tudtak mit kezdeni vele, csak úgy megjegyeztem, hogy 2 gyerekkel úgy kellett kerülgetni egymást…

A szobát nagyon szép stílusban alakították ki, igazi zakopanei stílus.

Viszont a bútorok és falburkolatok cseréje bár megtörtént, a légkondi, tűzjelő, törölközőszárító és a bejárati ajtó a régi maradt. Sajnos a besárgult légkondi elég sokat rontott a szoba jellegén, legalábbis a mi szemünket eléggé szúrta…



Kértünk egy pótágyat, ami szintén régi pótágy lehetett, mert nem teljesen rendeltetésszerűen működött… én aludtam rajta, és ha felültem, akkor az ágy középen összecsukódott. Éjszaka 3-szor csukódott rám az ágy, alig mertem megmozdulni rajta. A rajta lévő matrac pedig annyira kény, kialudt volt, hogy ennyi erővel a földön is aludhattam volna.

Így pótággyal már elég szűkös a szoba, pedig ez nem is a legkissebb volt.

Tehát a szálloda kritikus részeit nagyon szépen felújították, de azért sokminden kimaradt. Ez engem csak azért zavart, mert a kifizetett összeg alapján már elvárná az ember, hogy ne csukódjon rá a pótágy, és a törölközőszárító ne legyen rozsdafoltos a fürdőszobában…

.

Reggeli

A szállásdíjban benne volt a svédasztalos reggeli. A reggelizőhely hatalmas, sosem volt semmi kifogyva és egy hetes tartózkodás alatt is lenne mindig valami új, akkora volt a választék. Kétféle rántotta, többféle hússal, sült szalonnával, tojáskrémmel, frissen saját magunknak sütött gofrival, süteményekkel… szóval ami szem-szájnak ingere. Ezzel nagyon elégedettek voltunk.



.

Játszóház

A szálloda játszóháza hatalmas. Van egy szoba 6db Xbox konzollal a nagyobbaknak. Egy épített játszószoba az 5 év fölöttieknek, és egy külön szoba járművekkel, babakonyhával a kicsiknek. A központi folyosó részen található sok asztal rajzoláshoz, de láttam ott szülőket könyvet olvasni vagy laptopozni. Egy külön lego szoba és egy moziszoba is található még a játszóházban, és a folyosón még egy csocsóasztal is helyet kapott. Tehát tényleg számtalan lehetőség van.

Játékok a kissebbeknek, itt is mindig hatalmas a tömeg.

Ez elviekben nagyon jól hangzik, az érkezésünkkor azonban elrettentünk rögtön a bejáratnál: annyi gyerekcipő volt otthagyva, hogy a gyerekeink megijedtek a tömegtől, és be sem akartak menni. A játszóház 10-től este 8-ig van nyitva, így este fél 8-kor újrapróbálkoztunk. Az Xboxok a zárás utolsó pillanatáig foglaltak voltak, és a többi helyiségben viszont tudtunk játszani egészen zárásig. Másnap reggel 10-kor újrapróbálkoztunk, nyitáskor már ott álltunk az ajtó előtt 🙂 Kb. 10:30-ig volt élvezhető a játszóház, utána akkora tömeg volt, hogy mozdulni sem lehetett.

A játszólabirintus hatalmas, és jó elrendezésű, 4 különböző útvonallal + 1 trambulinnal, így nem akadnak össze a gyerekek

Napközben nem is próbálkoztunk, amikor csak arramentünk, tömérdek cipő volt a játszóház bejáratánál 🙁

Tehát ha azért választanátok ezt a szállodát, mert egész nap a játszóházban akartok lógni a gyerkőccel, akkor biztosan nem ezt a szállodát javaslom.

A spirál csúszda volt a kedvencünk 🙂
Csocsóasztal a folyosón, ez mindig szabad volt
A 6db Xbox is kevés, soha nem volt hely
Legózni bezzeg valamiért senki sem akart. Az van otthon is 🙂

.

Bár és étterem

A szállodában van lehetőség svéd asztalos vacsorára és á la cart étkezésre is. A svédasztalos vacsora a -1 szinten, a reggelizőhelyen vehető igénybe. Felnőttnek 140PLN, gyerekeknek pedig 80PLN az ár. Ezt felszorozva egy 4 fős családnak 40.000 Ft-ra jön ki egy vacsora, így mi ezt inkább nem kértük. Csak összehasonlításként: a Krupówkin található éttermekben 4 főétel + 4 üdítő kb. 16.000 Ft-ba kerül.

Kilátás a bárból, ezt kell megfizetni 🙂

A bár árszabása sem sokkal kedvezőbb. Az árakat pontosan nem néztük meg, de egyik este 4 süteményért, 2 kávéért és 2 üdítőért 17.000 Ft-ot fizettünk. Egy vacsora árát 🙂 Ettől függetlenül a bár mindig tele van, nem mindig lehet ülőhelyet találni. Cserébe viszont nagyon finomak voltak a sütemények és a kávé is.

A 2.000 Ft-os kávét kopott bögrében kaptuk, annak cseréje már nem fért bele az árba…




.

Összegzés

Pozitívumok:

  • szálloda elhelyezkedése: közel a sípályához
  • csodás kilátás
  • a szobák és a bejárati rész nagyon szép
  • a 6 éven aluli gyerekért nem kellett fizetni
  • nagyon finom és változatos volt a svédasztalos reggeli
  • a személyzet összességében nagyon kedves volt

Negatívumok:

  • a parkolásért külön pénzt kérnek
  • a felújítás csak részleges volt, a szobában is maradtak régi berendezések amiket ki kellett volna cserélni (pl. törölközőszárító)
  • csak a recepciósok beszéltek angolul, a bárban, étteremben már nem tudtuk megértetni magunkat
  • a játszóház gyakorlatilag nem használható, akkora a tumultus
  • a bár rész bár hatalmasnak néz ki, kevés a 288 szobára, esténként nehéz helyet találni
  • ha azt tervezed, hogy ki sem lépsz a szállodából, akkor az ott elfogyasztott vacsorára és italokra még napi 50-60.000 Ft-ot számolhatsz.

.

Ajánlom a szállodát?

Ha síelni mész Zakopanéba, akkor szuper választás, hiszen a sífelvonó mellett található a szálloda és síruhában felmehetsz a szobába. Ha viszont nem fogsz síelni, akkor érezheted túlértékeltnek a szállást ár/érték arányban, és a nagy tömeg sem fog tetszeni.

Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban, vagy szívesen javasolnál témát, likeold a Babamamablog oldalt Facebookon és írj Nekem, válaszolni fogok! Ha nem akarsz kérdezni, akkor is lájkolj, nem haragszom meg érte 🙂

Korábbi bejegyzések:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.