Babahordozás kezdőként

Mindig is elbűvöltek azok az anyukák, akik hordozzák a kisbabájukat. Vidéken lakom, itt ez egyeltalán nem divat. Sőt, inkább olyan úri hóbortnak tartják…

Hogyan vágtam bele?

Amikor megszületett a kisfiam, vásároltam is egy hordozókendőt, de nem igazán adódott olyan szituáció, amikor szükségesnek éreztem volna a használatát. Párszor megpróbáltam felkötni magamra a kisfiam, de aktív kisgyerek lévén nem igazán tetszett neki a dolog.

Aztán a kislányomnál már bátrabb voltam, és elmentem egy Maminbaba órára. Jó volt kimozdulni, másrészt megtanították nekem, hogyan kössem fel magamra helyesen a kisbabámat. Innentől kezdve már sokkal nagyobb volt az önbizalmam.

Mi van, ha nem tetszik a babának? Vajon minden gyerek szereti?

Én úgy gondolom, vannak gyerekek, akiknek ez nem való. A kisfiam már csecsemőként is nagyon izgága volt és ha felkötöttem magamra, csak sírt és próbálta szabaddá tenni magát.

Ellenben a kislányom imádta, ha magamra kötöm. Nagyon jókat aludt miközben főztem, imádta ha “együtt” tornázunk, vagy ha kimegyünk az udvarra. Még olyan 1 éves kora körül is imádra, sokszor előcibálta a szekrényből a hordozót és itthon úgy kellett járkálnom, hogy a hátamon van.

Milyen hordozót válassz?

Szerintem teljesen mindegy. Mindegyiknek kicsit más a designja, a méretei… Csak egy fontos: ne az amerikai filmekből ismert kenguru legyen, amiben lóg a gyerek lába. Nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő terpesz. Lehet Liliputi, Gremese, Manduca, Lujzus, Mybabyhug és még sok más márka létezik.

Nekem egy Liliputi kendőm volt, majd Mybabyhug csatos hordozó, de én csak azért választottam, mert tetszett a designja. Mamimbaba órán volt rajtam sok más típus és igazából egyikkel sem volt problémám.

Kendő, karikás kendő, csatos hordozó, mei-thai, melyik a legjobb?

Újszülöttnél határozottan a sima kendő, később viszont már megoszlanak a vélemények. Én a csatos hordozóra esküszöm, mert nem kell állítgatni, csak felcsatolom és kész. Van aki viszont nem szereti a csatokat, egészen nagykoráig kendőt használ.

Én azt javaslom, legjobb ha keresel egy hordozási tanácsadót vagy olyan barátnőt, akinél fel tudsz próbálni pár típust, mert mindenkinek más jön be.

Nem ciki kimenni vele az utcára?

Nekem az volt… mint írtam, felénk ez nem divat, és mindig úgy éreztem, hogy mindenki engem bámul. Itt nem kell tömegközlekedni, emeletre felcipelni a babakocsit, így igazából nem sok értelme lett volna használni a napi rutin folyamán, hiszen a babakocsi sokkal kényelmesebb volt, hiszen akkor nem kellett cipelnem a többi cókmókom.

Mikor hordoztam, ha nem az utcán?

Csakis itthon. Amikor tornázni akartam, magamra kötöttem. Ha a kisfiammal kimentünk az udvarra játszani, akkor is magamra kötöttem a kicsit, mert a kertben macerás lett volna a babakocsi.

Sokszor a napi tennivalóknál is a hátamon volt ha úgy éreztem, hogy nyűgösebb, pl főzés, takarítás közben, egyszerűen imádta a kislányom.

Kövess Facebookon, hogy ne maradj le az újdonságokról!

Kapcsolódó bejegyzések:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.