Az első terhességem alatt nem is tűnt fel annyira, hogy mennyire fáradt vagyok. Mivel itthonról dolgoztam, bármikor meg tudtam oldani, hogy lefeküdjek egy fél órára, a férjem pedig nagyon toleráns volt, hagyott aludni amikor csak akartam. Most viszont, hogy jön a második gyerek, nagyon zavar, hogy egész nap nem is tudok másra gondolni, csak az alvásra.
Kezdenek feljönni az emlékek az első terhességről: az első trimeszterben az volt a szokásom, hogy reggel 8-kor felkeltem. 9-kor visszafeküdtem aludni egy órára. Majd ebéd után még aludtam 1-2 órát, este pedig 8-9 körül mentem aludni. Ez napi 14 óra alvást jelent!
A második és harmadik trimeszterben legalább a délelőtti alvást ki tudtam hagyni, de délután ugyanúgy le kellett feküdnöm és este is ritka volt, hogy 9-nél tovább ébren maradjak.
Akkor viszont még valahogy kijöttem így is az időmből, minden belefért amit akartam.
Most viszont! Nem is gondolná az ember, mennyi plusz feladatot ad egy gyerek. Kezdjük azzal, hogy sokkal gyakrabban kell rendet rakni (a heti 1 helyett napi 2x), egyfolytában porszívózni, felmosni, mert valami biztosan kiborul vagy éppen a homokozóból beszalad a gyerek a házba.
Egyfolytában úgy érzem, hogy rámnőnek a feladataim. Tudom, hogy dolgoznom kellene, mert nagyon sok megválaszolatlan e-mailem és más tennivalóm van. Közben a fürdőszoba takarítást sem tudom már tovább húzni. Mindenhol gyerekjátékok hevernek. A teraszon vár kb. 10 virág amit nagyobb cserépbe kellene átültetnem. Jó lenne, ha nem ma is sajtos tészta lenne az ebéd, hanem illene valami normális kaját készítenem. És akkor még a házastársi feladataimról nem is beszéltem.
Ezekkel van tele a fejem, mégis miután Petikét elviszem a bölcsibe reggel, nem tudok másra gondolni, minthogy visszafeküdjek aludni. Erőt veszek magamon és nekiülök dolgozni, de néha rámjönnek olyan hullámok, hogy elkezdek a székbe süllyedni és úgy érzem, hogy munka közben képes lennék elaludni. Ilyenkor csak muszáj lefeküdnöm, ami minimum 1 óra kihagyást jelent, utána pedig szintén használhatatlan vagyok…
Aztán gyorsan eltelik a nap, 4 óra van, lehet menni a bölcsibe Petikéért. Onnantól kezdve pedig semmivel nem tudok haladni. Este van, végre alszik. Most lenne időm behozni a lemaradást. Ehelyett még elpakolok a konyhában, berakok egy adag mosást és 9-kor bejelentem a férjemnek, hogy képtelek vagyok nyitva tartani a szemem és lefekszem aludni.
Nagyon szerencsés vagyok, mert egy rossz szava sincs. Pedig az elmúlt 2 hónapban egy filmet sem néztünk meg együtt, sétálni is csak akkor megyünk el együtt, ha a gyerekért indulunk a bölcsibe. Napközben folyamatosan feszült és ideges vagyok az örlődés miatt (alvás vs. tennivalók). Este pedig éppencsak elalszik Petike és megyek én is aludni.
Őszintén mondom, legszívesebben eljönnék táppénzre, a munkához semmi kedvem. Egy kicsit elkeseredett is vagyok, főleg amikor összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Tudom, hogy nem lenne szabad napközben aludnom, mert sok a tennivaló, de egyszerűen nem tudom megállni. El sem tudom képzelni, hogyha nem itthonról dolgoznék, akkor mit csinálnék egy munkahelyen? Mások is túlélik, de hogyan, azt nem tudom!
Ti hogyan kezeltétek ezt az aluszékonyságot?
Kapcsolódó bejegyzések:
Ciki takarítónőt fogadni?
Terhességi tünetek az első három hónapban
Lehet-t otthonról dolgozni gyerek mellett?
Milyen érzés, ha végre bölcsis a gyerek?