Amikor nem jön ki az a nagydolog

Ez a gond nálunk olyan 2 éves kora körül jelentkezett és ahogy körbekérdeztem, nem mi vagyunk az egyetlenek. A kakálás gyakoriságával és állagával is sokat küzdöttünk. Ez persze összefügghet az evésgondokkal is, hiszen ha nem eszik rendszeresen, akkor lent is megállnak a dolgok.

Két éves kora körül kezdődött. Amikor kimaradt pár nap és csak heti 2-3x kakált a kisfiam, először nem nagyon foglalkoztam vele. Van ilyen, majd kakál ha kell neki és kész. Jelezte, amikor érezte, hogy kell: elvonult a kanapé mögé, néha egy fél óráig is küzdött vele hogy kijöjjön, de nem volt sem rosszkedv, sem sírás.

Aztán egyszer egy egész hétig semmi… Először Laevolac-ot adtam neki, hogy puhítsa a székletét. Kapta 2 napig, de semmi. Majd azt vettem észre, hogy mintha visszatartaná. Kellett neki, de gondolom elkezdte nyomni, kemény volt, fájt neki, ezért visszatartotta. Végül Glicerines kúpot kellett adnom. Pár percig benntartottam neki, majd felállt, belémkapaszkodott. A körmeit egy centire benyomta a karomba, elvörösödött a feje és 20 perc alatt sikerült kiadni a másfél hét termését. Szörnyű volt végignézni. Sírt, vörös volt és nagyon rémült, kétségbeesett, szinte pánikolt.

Én persze próbáltam erősnek tűnni és úgy tenni, mintha semmi gond sem lenne. Ezután napokig adtam neki reggelente a Laevolacot, hogy nehogy megint ilyen gond legyen.

A Laevolac csak puhítja a székletet, nem hashajtó és nem okoz hozzászokást. A gyerekorvos is megerősítette, hogy adhatom nyugodtan, de azért tudtam, ez nem lehet végleges megoldás.

Innentől kezdve ez sajnos időnként előjött. Főleg a rossz evő időszakaiban. 2 napig jól volt a gyerek, aztán 2-3 napig látszott hogy visszatartja, majd kapott Laevolacot, néha kúpot és kijött a kaka.

A férjemmel arra jutottunk, hogy nincs mese, ennie kell. Megmondom őszintén, hogy minden étkezésnél kiabáltunk a gyerekkel, volt, hogy bezártuk a szobájába büntetésként ha nem evett vagy kiköpte az ételt. Durva módi, de muszáj volt, mert az sem volt állapot, hogy minden kakálás egy tortúra volt.

2 hét normális evés után visszaállt minden a normális kerékvágásba. 2 év küzdelem után ilyen “egyszerűen” megoldottuk a problémát. Most 5 éves, és még mindig van gond az evéssel. Ha néha kicsit nem figyelünk rá és pár napig nem eszik rendesen, akkor bizony benn marad a kaka és Laevolacot kell adjak neki. De ha eszik rendesen, akkor nincs ilyen gond.

Viszont a pelenka elhagyására nagyon rossz hatással volt ez az egész. 5 éves és a nagydolgot még mindig pelenkában csinálja. Próbáltuk WC-n, néha sikerül neki, de mivel normális evés mellett is sokszor fél óra mire kijön a kaka, a WC-n egyszerűen nem jön ki neki. Mi meg örülünk, hogy kakál, így nem erőltetjük a WC-t. Mindig van nálunk egy pelenka, hogyha szól, akkor ráadjuk. Majd kinövi egyszer….

Legutóbbi bejegyzések:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.