Ilyen az élet egy 2 és egy 5 évessel

Vannak könnyű és nehéz pillanatok. De kezd egyre jobban eltolódni a mérleg a könnyű pillanatok felé. 🙂

Nehéz pillanatok
– egyszerre öltöztetni, vetkőztetni két gyereket
– vasárnap este hajmosás, hajszárítás, körömvágás
– reggel és este bölcsi-ovi kör, egy örökkévalóság mire mindkét gyereket összeszedem
– vacsorakészítés közben mindkettő a nyakamon lóg és nasiért könyörög
– ugyanazzal a játékkal akarnak játszani és a kettő egyszerre üvölt
– összevesznek azon, hogy mit nézzenek a TV-ben
– 3 percre lefeküdnék a kanapéra becsukni a szemem, erre ugrálóvárnak néznek és a kettő egyszerre ugrál rajtam
– könyörgések, mire mindkettő azt csinálja amit kell (leülni enni, jönni fürdeni)

Imádnivaló percek
– fel-alá szaladgálnak a házban, nevetnek és sikítoznak
– a nagyobbik éppen magyaráz valamit a kicsinek
– az ágyban összebújva alszanak
– ovi után nevetve szaladnak egymás karjaiba
– ülnek az asztalnál és úgy esznek a játszás után, mint aki egy hete kaját sem látott
– sugdolóznak és röhögcsélnek a hátam mögött
– a nagy csinál valamit és a kicsi utánozza
– a nagyobbik “lebutul” a kicsi szintjére és játszik vele
– főznek a babakonyhában, a nagyobbik csinálja, beszél a kicsi pedig szájtátva figyeli
– szólok neki, hogy vetkőzni! a kicsi küzd hogy levetkőzzön, az 5 éves meg hisztizik, hogy ő egyedül nem tud levetkőzni 🙂
– 3-as nagyölelés

Egy kicsit hosszabban összefoglalva

Sokkal könnyebb, mint gondoltam. Azt hittem, hogy ekkora korkülönbséggel sokkal nagyobbak lesznek, mire eljátszanak együtt. Helyette az a helyzet, hogy 4-kor hazajövünk a bölcsiből/oviból és estig gyakorlatilag lekötik egymást. Ha nem foglalkozok vele, hogy mekkora rumlit csinálnak, akkor eljátszanak kettesben. És este az összepakolás is egyszerűbb, mert egyik gyereket mindig rá tudom beszélni, hogy segítsen összepakolni, és akkor már a másik is beadja a derekát.

A rosszalkodásban mindig nagy az egyetértés

Viszont amikor menni kell valahová, öltözni, vetkőzni, fürdeni… hát az durva. Mert hogy egyik sem tud egyedül öltözni, mindkettő a seggemben van amikor én öltözni szeretnék. Általában jön mellé a nyavalygás is, hogy nem akarnak menni vagy pont hogy haladjunk, mert menni akarnak.

Amíg engedem, hogy szétpakoljanak, addig jó a hangulat

Viszont ami biztos: két gyerek nagyon-nagyon sok időt elvesz! Még akkor is, amikor munkanap van. Sőt! Pont, hogy akkor van a legtöbb tennivaló:
– reggel összeszedni a ruháikat, felöltöztetni őket, elvinni őket az oviba-bölcsibe.
– 4-kor értük menni, mindkettőt felöltöltöztetni, autóba rakni, hazahozni
– itthon elpakolni a kabátokat, cipőket, oviból hozott rajzokat, esetleg pisis ruhákat
– szinte rögtön el lehet kezdeni vacsorát készíteni, mert tuti hogy valamelyik nem uzsonnázott és nyűgös emiatt
– kajacsinálás, rávenni őket hogy üljenek le enni, figyelni hogy ne legyen a ruhájuk és minden körölüttük kajás. Hozni inni, egyik ezt kér még, a másik azt…
– evés után megmosdatni őket, elpakolni
– és kb. lehet engedni a fürdővizet. Fél óra kiabálás mire mindkettő a vízben van, majd fél óra kiabálás hogy mindkettő kiszálljon
– felöltöztetni, még egyik kakál, aztán a másik is kitalálja hogy kell, vagy még éhes, szomjas, jajj nincs meg az alvós maci
– majd bejárkálni és rájuk szólni, hogy aludjanak végre

Szóval egy nagy hajtás az egész.

Őszintén szólva én jobban szeretem a hétvégéket. Reggel nem kell felöltöztetni őket, eljátszanak pizsamában. Hagyom, hogy szétpakoljanak, nézzenek egy kis mesét. Eszünk amikor sorra jön, elmegyünk valahova ha odajutunk… sokkal lazább és nem kell kapkodni.

De amúgy IMÁDOK ŐKET! És sose nőjjenek fel!

Legutóbbi bejegyzések:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.