Nem lehet már úgy felmenni az internetre, hogy ne találkozzunk folyamatosan a koronavírusról szóló cikkekkel. Nem is csoda, mert most mindenkit csak ez érdekel. Hogyan ismerhetjük fel a tüneteit? Van-e már gyógyszer? Meddig tart ez az egész? De én most nem erről szeretnék beszélni…
A férjemmel már az első kínai betegek óta figyelemmel követjük az eseményeket, és már akkor úgy döntöttünk, biztos ami biztos, mi bevásárolunk. Még a nagy bevásárlási roham előtt felhalmoztunk itthon kb. 3 hónapra elegendő élelmiszert és háztartási dolgokat. Nem azért, mert mi van ha kifogynak a boltok, egyszerűen csak úgy éreztük, ha veszélyhelyzet lesz, nem akarunk kimozdulni itthonról.
A kisfiam óvodás és a férjemmel mi itthonról dolgozunk. Az iskolák és aztán az óvodák bezárásakor először kisebb pánikot éreztünk, hogy vajon hogyan fogjuk a munkát megoldani, ha itthon lesz mindkét gyerek. Nem volt nehéz, mert az első héten mintha semmivé lettek volna az ügyfeleink, síri csend volt egész nap, így megoldottuk a gyerekeket szépen. A második héttől azért már kezdett minden visszaállni, de a gyerekek is szépen ráálltak, hogy anyának és apának néha dolgoznia kell napközben.
Szigorúan tartjuk az önkéntes karantént. Nem megyünk sehová, ha boltba kell menni, akkor is csak én megyek be és persze nagyon vigyázom. De ez is csak heti 1x van, leginkább gyógyszertárba kellett menni valami miatt mindig. Egész nap itthon vagyunk, játszunk a gyerekekkel és szerencsére ők is egyre jobban lekötik egymást. Így 4 hét után már annyira hozzászoktunk ehhez, hogy el sem tudom képzelni mi lesz, ha újra visszaáll minden.
Bután hangzik, de én örülök ennek a helyzetnek. Tudom, hogy egy veszélyes betegség, féltem leginkább a szüleimet, a nagymamámat, és tudom hogy sokan haltak meg és fognak is meghalni ebben. De ha nem lenne ez a helyzet, akkor sosem döbbentem volna rá, hogy mennyire jó dolog non-stop a gyerekeimmel lenni.
Megtanultam, hogyan vonjam be őket a házimunkába, hogy nem is olyan katasztrófa, ha este nem tudom megnézni a kedvenc sorozatomat. Már nem zavar annyira a folyamatos rendetlenség és a legjobb, hogy mivel összerázódott a napirendünk, és reggel-délben-este együtt ül le az egész család enni. És nem a TV elé, hanem az étkezőasztalhoz (lehet másnál ez alapvető, de nálunk nagy szó).
És törekedni fogok rá, hogy amikor minden visszaáll a normál kerékvágásba, akkor se tekintsem tehernek, ha nem megy a gyerek oviba, sőt, fogunk is csinálni ilyen napokat, hogy minél több időt tölthessünk együtt.
Kapcsolódó bejegyzések: