Baba fejlődése a hatodik hónapban

Első gyerekes anyukaként volt energiám minden hónapban feljegyezni, hogyan is fejldődik Petike. Amikor valami újat csinált, mindig feljegyeztem, havonta egyszer pedig összeszedtem a legfontosabb dolgokat. Utólag nagyon jól esik ezeket visszaolvasni. A babanaplóm feljegyzéseit szeretném megosztani veletek.

HATODIK HÓNAP

6 hónaposan 8160 gramm és 70,5 centi vagyok
Ruhaméretem: 68 és 74

Étkezési szokásaim

Anya minden erőfeszítése ellenére sem változtak semmit a szokásaim az elmúlt hónapban. Tápszert eszem. Naponta 1-2x próbál belémtömni ilyen-olyan főzeléket, de hősiesen ellenállok. Répa, édesburgonya, alma, banán van leginkább a terítéketn, az utóbbi kettőből sikerült beléperőltetnie néhány falatot. Emiatt a tápszerbe kever 1 kanálnyit, csak így eszem jelentősebb mennyiséget. A hónap elején volt egy fogfájós időszakom, akkor alig ettem egész nap.

Alvási szokásaim

A napirendem szinte teljesen beállt. Reggel fél6-7 között kelek. Délelőtt alszom még 60-90 percet, majd déltől egy nagyobbat. Jellemzően este még egy 20 percet, de ez már sokszor kimarad. Éjszaka viszont 1-2x kelet enni, plusz 1-2 alkalommal felsírok. Maga az elalvás nagyságrendekkel jobban megy, néha szinte magamtól álomba merülök.

Ezt tanultam ebben a hónapban

Nagyon mozgalmas hónapon vagyok túl. Először a babahintában ültem fel egyedül. Majd kereken 6 hónaposan a földön is! Hasra/hanyatt fordulok minden irányban. Feltérdelek és próbálok mászni és elbukdácsolok oda, ahova akarok.
A cumisüveget megfogom és beirányítom a számba. A kis vizesüveget egyedül tartom és iszom belőle, a tejeset anya is fogja. A cumi egyik napról a másikra elválaszthatatlan társam lett, ki sem veszem a számból. Nagyon sok ideig eljátszom egyedül.

Kapcsolódó bejegyzések:

Baba fejlődése az első hónapban

Baba fejlődése az ötödik hónapban

A gyermek megríkatása – szükséges rossz vagy felesleges lelki terror?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.