Milyen hálózsákot válasszak?

A kisfiamnál sajnos elrontottam a dolgot, csak kb. 9 hónapos korában próbáltam hálózsákra szoktatni, de nem viselte el magán, így maradt a réteges öltöztetés. A kislányomnál megfogadtam, hogy már pici korától hálózsákot adok rá, hogy ne kelljen aggódnom amiatt, hogy megfázik. 

Szerencsére sikerült is, mivel kezdettől fogva abban altattam, természetessé vált számára és nem volt gondja sosem a hálózsákkal. Nekem viszont annál inkább, hosszú keresgélés után találtam csak meg a tökéleteset! Ez pedig a Cseppke hálózsák lenne.

De mielőtt még belemennék, miért tetszik annyira, először a tapasztalataimat osztanám meg azzal kapcsolatosan, hogy a piacon kapható többi hálózsákkal milyen problémáim voltak:
– a vastagok túl kemények voltak, a kisbaba meg sem tudott benne mozdulni (például felhúzni a lábát), nagyobb korban nem tudott benne felállni
– a vékonyak sokszor túl vékonyak voltak, mintha semmi nem lenne rajtuk
– soknak rossz volt az anyaga, nagyon hozzátapadt a pizsamához, könnyen belegabalyodott a gyerek emiatt




– a gomb/cipzár elhelyezkedése: akár oldalt, akár középen van, mindig rövid. A lényeg, hogy ha éjszaka pelenkázni kell, akkor nem egyszerű a gyereket kiszedni a hálózsákból
– nekem többel gond volt a nyaki részen is: vagy túl bővek voltak, a hónaljnál gyakran a gyerek derekáig nyitott volt, magyarul nem melegíti a hátát. Volt olyan hálózsák is ami meg majd megfojtotta a gyereket.
– a legnagyobb gond pedig az újrabeszerzés: ha még találtam is jót, akkor ha egy évvel később visszamennék a boltba, hogy kell ugyanilyen csak nagyobb méretben, akkor már nincs, helyette más fazonok vannak

Nagyon hálás vagyok a Cseppke csapatának, hogy a fenti összes problémámra megoldást találtak. A hálózsákok nemcsak szépek, de annyira átgondoltak, hogy sokszor elámulok rajta!

A kislányom jelenleg két Cseppke hálózsákot is használ. A bátyó kinőtt 86-os tipegőzsákját, mellette pedig vettem neki egy babahálózsákot is. Mosásonként cserélgetem a kettőt.




Amikor először kibontottam a hálózsákot, az anyaga nagyon tetszett. Puha, de nem tapadós, tényleg nagyon kellemes. Emellett még pár szuper újítás is van bennük.

Ennyire szét lehet hajtani, így könnyű ráadni a babára.
Könnyű az éjszakai pelenkázás
Ha kicsit nagyobb a hálózsák, így szűkebbre vehető, hogy ne fázzon meg a baba dereka.

Babahálózsák:
– a babahálózsákot teljesen szét lehet cipzározni, így éjszaka nagyon könnyű a pelenkázás
– a hónalja alatt van plusz patent, így szorosabbra vehető, jobban körülveszi a babát, hogy biztosan ne fázzon meg. Ez azért is jó, mert jóval nagyobb méretű hálózsákot is vehetek, hogy sokáig jó legyen, a zsák a babával együtt nő.





Tipegőzsák:
– alvásnál nem tekeredik rá a gyerekre a hálózsák
– fel tud benne állni, szóval nincs hiszti, ha éjszaka felébred
– a kamáslit rá lehet húzni a lábára, így nem kell zokni éjszakára
– bár a totyogó kortól ajánlják, akár újszülött kortól használható, majd belenő a gyerkőc 🙂

A bátyó kinőtt tipegőzsákja is jó az újszülött babának.






Emellett nagyon sok szép mintában és színben kapható, valamint négyféle vastagságban. Így mindenki a gyereke hőháztartásának megfelelő hálózsákot választhat.

Ez szerintem fontos, mert nálunk a kisfiamnak mindig melege van. Pici kora óta észrevettem, hogy mindig folyik róla a víz, így neki elég egy vékonyabb zsák. Míg a kislányom jobban szereti a meleget, nála valószínűleg még nyáron is a melegebb zsákot fogom használni.

Remélem tudtam néhány hasznos tanáccsal/szemponttal szolgálni.




Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, kövess Facebookon!

Kapcsolódó bejegyzések:

Fogmosás – hogyan és milyen korban kezdjük?

Bölcsőde: előnyök és hátrányok

Miért hisztizik a gyerek?

Nyelvtanítás kicsi korban – avagy nyelvátadás könnyedén és természetesen



 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük