Lombik program – 1. rész – A diagnózis

Egy hosszabb bejegyzéssorozatban szeretném megosztani Veletek az utamat a helyzet felismerésétől egészen a fogantatásig. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan jártok hasonló cipőben és remélem, találtok hasznos információkat és egy kis biztatást, hogy Nektek is sikerülni fog!

Én azon “szerencsések” közé tartozom, hogy soha nem éltem bele magam abba, hogy valaha is lesz vérszerinti gyerekem. Már tinédzserkoromban lehetett sejteni, hogy komoly problémával nézek szemben, ugyanis soha nem jött meg a menstruációm. Először csak kései pubertásként diagnoztizálták és még 18 éves koromban sem ismerték el az orvosok, hogy itt komolyabb dologról lehet szó.

Voltunk persze több különböző orvosnál a problémával, de nem igazán kezelték komolyan a kérdést. Mindenhol keresztülmentem a procedúrán: ultrahang, vérvétel. Semmi bajom, “csak” alacsony az összes női hormon szintje. Mivel nem akarok gyereket, elhajtottak.

És komolyan soha nem volt vérzésem. Nőként szerintem meg tudjátok érteni, hogy ez amúgy egy nagyon élhető állapot volt, amit sokmindenki megirigyelhet.




Addig nem is foglalkoztam komolyan a témával, még meg nem ismerkedtem életem szerelmét, akivel mostmár 11 éve vagyunk együtt. Több év dokitól-dokiig járkálás után – még dr. Czeizel Endrénél is megfordultunk – találtam meg végre azt az orvost, aki mondott egy diagnózist: Kallmann-szindróma. Ez egy igen ritka genetikai betegség, melynek két meghatározó tünete, hogy:
– nem érzek semmilyen szagot
– alacsony a hormonszintem

Ez annyiban változtatta meg a korábbi hozzáállásomat, hogy mivel volt konkrét diagnózis, nagyobb volt az esélye, hogy erre lesz konkért kezelési módszer is.

Egyébként ő dr. Nagy Zsolt volt a II. sz. nőgyógyászati klinikán. Ha jól tudom, azóta külföldön dolgozik és nagyon keveset tartózkodik itt, nehéz elérni. Viszont felhívta a figyelmem rá, hogy figyeljek oda, ugyanis ha nem kezdek el azonnal egy hormonpótló kezelést, akkor a szervezetem lassan rááll a változókorra, melynek vannak súlyos mellékhatásai: ilyen például a csontritkulás, majd idővel a petefészkem annyira leáll, hogy még az esélyét is elvesztem vér szerinti gyereknek.

Ilyesztően hangzik, ugye? Én ekkor elkezdtem szidni az eddigi összes kezelőorvosom fel- és lemenőit, hiszen egy tudat neves orvosnál voltunk már, de ezt még senki nem mondta. Nem azért lennének az orvosok, hogy MEGELŐZZÉK a bajt? Hát úgy látszik, nem…

Mint kiderült, a hormonkezelés annyit takart, hogy fogamzásgátlót kell szednem. Míg másnál ez valamelyest csökkenti a hormonszintet, nálam ez emelte meg. Néhány hónap alatt jelentősen nőtt a petefészkeim és a méhem mérete, ami nagy változást jelentett, mivel korábban még a megtalálásuk és nehéz volt ultrahangon, annyira picik voltak.




Megnyugtatott, hogy nem esélytelen a fogantatás. Addig is szedjem a fogamzásgátlót és ha gyereket szeretnék, akkor pedig keressek fel egy meddőségi intézetet.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kötelező vizsgálatok lombikhoz
Inszemináció vagy lombik?
Lombik program 4. rész – Hogyan is működik az inszemináció?

Ha kérdésed van bármivel kapcsolatban, vagy szívesen javasolnál témát, likeold a Babamamablog oldalt Facebookon és írj Nekem, válaszolni fogok! Ha nem akarsz kérdezni, akkor is lájkolj, nem haragszom meg érte 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük