Nincs elég tejem, mit tehetek?

Még az elején szeretném elmondani, hogy sajnos nincsenek csodaszerek. Vannak olyan nők, akik semmi extrát nem csinálnak, mégis annyit tejük van, hogy 3 gyereknek is elég lenne. Mások – köztük én is – meg azzal küzdenek, hogy legalább értékelhető mennyiségű anyatejet tudjanak produkálni.

Az első babám születése után kiolvastam az egész internetet, hogy megtudjam, mit csinálok rosszul 🙂 De az olvasottak és a tapasztalataim alapján igazából mindegy hogy iszol-e tejserkentő teát vagy malátaitalt, mit eszel vagy pihensz-e eleget. Az egyetlen ami jelentős változást tud hozni, ha minél gyakrabban szoptatsz. 




Ez nagyon egyszerűen hangzik, de nem az. Megmondjam miért? Az első gyereknél elrontottam az egészet azzal, hogy adtam neki tápszert, de megfogadtam, hogy másodjára ki sem váltom, szoptatok és csak az a természet rendje, hogy lesz annyit tejem amennyi kell.

Az első napon, ahogyan hazajöttünk a kórházból, ezt fel kellett adnom. És hogy miért? Mert nem bírtam, hogy sír a gyerek.

Az első itthoni szoptatásnál még visszaaludt, a második után viszont vigasztalhatatlanul sírt. Nem volt elég a tejem és az 5 napos kis csöppségnek mostanra jött meg az étvágya. Hiába tettem cicire, szívta, de nem volt már semmi. 3 óra hosszát végigkínlódtam, majd elzavartam a férjem gyorsan a gyógyszertárba, hogy hozzon tápszer. Ivott egy kicsit belőle és rögtön el is aludt, végre tele volt a pocakja.




Ha ezt a lépést kihagytam volna, valószínűleg 1-2 nap sírás után a gyakori szoptatás hatására követte volna a szervezetem a baba tejigényét, de én “gyenge” voltam, nem bírtam látni, hogy éhes a pici és inkább a szájába nyomtam a tápszert.

Magam is sokat vergődtem rajta, hogy helyesen cselekedtem-e. Mi a jobb? Hogy amikor nő a tejigénye akkor pár napig egyfolytában sír mert éhes, vagypedig kap tápszert és így alig lesz egy kis anyatej mellette?




(aki még nem tudná, az ilyenkor a gond, hogyha a tápszertől jóllakik a baba, akkor csak 3-4 óránként eszik, ilyen gyakoriságú szoptatásnál pedig nem nő az anyatej. Azzal lehet növelni, ha akár 1-2 óránként szoptatsz – elméletileg persze)

Sok ember nőtt fel tápszeren és semmi bajuk, de gonosz Anya vagyok én hogy hagyjam sírni a gyerekem, holott tehetnék ellene?

Persze az is lehet, hogy én olyan adottságú vagyok, hogy bármit csináltam volna nem nőtt volna az anyatej mennyisége.

Amúgy nálam az első terhességnél 40-50ml volt egy etetésnél, a második gyerkőcnél már csak 30ml-t tudtam kipréselni alkalmanként (úgy, hogy amúgy 2 óránként szoptattam éjjel-nappal, sokszor háromnegyed óráig is csüngött rajtam a gyerek, pedig az első 10 percben már kiszívta a tejet).




Összefoglalásként annyi, hogy ha nincs elég tejed, ne érezd magad hibásnak, mert kicsi az esélye, hogy bármit is tudnál lenni azért, hogy tejcsárdát nyiss 🙂

Ha pedig van bőven tejed, akkor örülj neki mert nagyon jó a genetikád.

Kapcsolódó bejegyzések:

Gátmetszés – hogyan éld túl az első pár napot

Bölcsőde – előnyök és hátrányok

A gyerek megríkatása – szükséges rossz vagy felesleges lelki terror?

Baba fejlődése az első hónapban



 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük