A kisfiam még 1 éves sem volt, amikor úgy döntöttünk, újra belevágunk a kistesó-projektbe. Amúgy sem szerettünk volna sok korkülönbséget a két gyerkőc között, de azért sejtettünk, hogy nem is fog olyan egyszerűen összejönni. Rutinosan kértem időpontot a Kaáli Intézetbe, közben pedig elkezdtem összeszedni a szükséges leleteket (erről korábban írtam részletesen).
Az első próbálkozás
Az első terhességnél furcsa módon nem is jutottunk el a lombikig, az ötödik inszemináció sikerrel zárult. Így a kezelőorvosom javaslatára most is így kezdtük.
Nálam kiemelten nagy adag gyógyszer szükséges, így a ciklus második napjától napi 2 Meriofert injekciót szúrtam magamnak. 12 nap után mentünk vissza kontrollra, ekkor napi 3-ra emelte az adagom. Ezt követően heti 1x kellett visszamenni kontrollra. A 25. nap környékére beért 3 szép tüsző, így megkaptam még aznap este a tüszőrepesztőt, 2 nap múlva pedig megvolt az inszemináció.
Az eredmény
Már a 11. napon teszteltem és láss csodát: pozitív lett a teszt. El sem akartam hinni, hogy ez ilyen egyszerűen ment. A 14. napon szokott megjönni a vérzés és valóban nem jött meg, a teszt pedig pozitív volt aznap is. Annyira beleéltem magam, hogy már elmeséltem a családnak is a jó hírt és már a lehetséges neveken kezdtem el gondolkozni.
A nagy pofáraesés
Majd rá egy hétre megjött a vérzés… Nem kicsit, nagyon. Gyorsan elmentem a nőgyógyászomhoz és nem látott petezsákot. Adott Rutascorbint és azt mondta, hogy feküdjek és pár nap múlva menjek vissza, de magamban már tudtam, hogyha ilyenkor nincs petezsák akkor már rég nincs értelme pihenni.
Valójában még vetélésről sem volt szó, a beágyazódás valószínűleg megkezdődött, de valami mégsem jött össze jól és végül felszívódott.
A sikertelenség megélése
Korábban már sok sikertelen próbálkozás volt, de a feldolgozásuk – így utólag visszagondolva – egyszerűen ment. Sosem volt pozitív tesztem, így sosem éltem bele magam. De ez a mostani helyzet, amikor pozitív lett a teszt és több, mint egy hétig abban a hitben voltam, hogy terhes vagyok… nagyon megviselt. Nehezen tettem túl magam rajta és az is rosszul érintett, hogy emiatt egy hónapot ki kellett hagyni az újabb kezelés előtt.
Hamarosan folytatom a történetet a további próbálkozásokkal, így kövesd a blogom, ha kíváncsi vagy!
Kapcsolódó bejegyzések:
Terhességem története – A második nekifutás, avagy hogyan lett inszeminációból lombik?