Úgy látom, eléggé megmozgat Titeket ez a téma, így szeretnék erről írni pár sort. Nagyon sok pro és kontra érkezett a korábbiakban, amelyben azért támadtok, hogy miért adtam be a kisfiam ilyen korán bölcsibe, miért a munkát választottam vagy hogy miért passzolom le ilyen sokszor a nagyszülőknek.
Kezdeném ott, hogy a családunkban mindkét nagyszülőpár szerencsére nagyon jól bírja magát és évek óta unokáért ácsingóztak. Így amikor végre a hosszú kálváriánk után megszületett Petike, hatalmas rajongással vették körül.
Nem érzem azt, hogy azzal kárt tennék a gyerekben, ha sok időt tölthet a nagyszülőkkel, akiknek ez nem teher, hanem szinte sorbanállás van az unokáért. Mondjam nekik azt, hogy “nem vihetitek el, mert én önző anyuka vagyok és ahelyett, hogy Ti játszanátok vele, inkább legyen itthon a gyerek míg én főzök, mosok, takarítok”.
Tudjátok nagyon jól, a házimunkát meg kell csinálni. És közben nem egyszerű ám lekötni a gyereket, aki akkor is kerülget Téged, amikor éppen a WC-t takarítanád vagy vasalnál. És az Apuka sem tudja eltéríteni, mert amit Anya csinál, az mindig sokkal érdekesebb. Helyette én sokkal jobbnak tartom, hogy a nagyszülők vigyáznak rá, akik imádják, aktívan játszanak vele.
És erre jön még rá egy lapáttal, hogy itthonról dolgozom, kb. addig voltam szabadságon, amíg a kórházban feküdtem. Nem voltam olyan helyzetben, hogy megtehetném, hogy 3 évre eljövök gyesre és a munka felé sem nézek. Higyjétek el, nagyon örültem volna neki, ha a kisfiamon kívül semmi mással nem kellene foglalkoznom. De nem tehettem meg és ezzel nem hinném, hogy egyedül vagyok. Két lehetőségem volt: rögtön fél éves korában beadom bölcsibe (ami szerintem borzasztó korai), vagypedig minden nap a nagyszülők váltva vigyáznak rá.
Kaptam eleget az ismerettségi körömben (persze nem a szemembe, hanem csak visszahallottam), hogy “így könnyű gyereket nevelni”. De ezekkel nem szabad foglalkozni! Nem nyaralni voltam, amíg a család vigyázott a gyerekemre, hanem dolgoztam. De mivel ezt otthonról, a számítógép mellől tettem, ezért sokak szemében ez nem is számít munkának.
És igen, amikor volt egy kis időm, igenis tornáztam egy kicsit vagy elmentünk a férjemmel sétálni egyet. Ettől most olyan rossz anya lennék?
Aki így gondolja, annak szerintem nagy probéma van az értékrendjével. A kisfiam a világon mindennél fontosabb a számomra, de ez nem azt jelenti, hogy a születésétől fogva fel kell adni az életem. Néha el lehet menni moziba, étterembe a gyerek nélkül is, ettől még senki nem lesz rossz szülő!
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, likeold a Babamamablog oldalt Facebookon! 🙂
Kapcsolódó bejegyzések: