Pár hónapja már dolgozom az ügyön, de azt kell mondjam, nagyrészt lehetetlen. A problémát az okozza, hogy a nagyobbik egyszer alszik egy nap, a kicsi viszont még 2-3x.
Elég nagy a házunk, mégis lehetetlen a két gyereket teljesen elszeparálni egymástól. Eljön a dél, a nagyobbikat lefektetem, de egyszerűen nem alszik el, ha Panka ébren van. Hiszen az hangosan játszik, kacag, zörög a játékokkal. A nagyobbik pedig egyfolytában arra figyel. 3,5 éves, ha esetleg kimarad a déli alvás, azt is simán kibírja, de azért biztosan jobb a szervezetének (nem is beszélve az én idegrendszeremről) ha kialussza magát. Ha esetleg el is alszik, akkor idővel felébred a zajokra. Az ajtót nem csukhatom rá, mert attól fél, nyitott ajtónál pedig minden behallatszik.
A kicsivel szerencsére könnyebb a helyzet, mivel úgy neveltem, hogy beteszem a kiságyba, rácsukom az ajtót és szépen magától elalszik, a zajok sem zavarják szerencsére.
Mivel viszont a nagyobbikat egyszerűen nem tudom elaltatni ha Panka pont nem akkor aludna, így arra a kényszermegoldásra szoktunk rá, hogy hétvégente – mivel hétköznap a nagyobbik oviban van így a probléma akkor nem áll fenn – szóval hétvégente úgy szervezzük a dolgot, hogy valamelyik gyerek ne legyen itthon alvásidőben. A nagymamák persze ennek örülnek.
Elmondhatatlanul várom, hogy a kicsi is abba a korba érjen, hogy csak délben aludjon ő is. És akkor eljön végre az a kánaán, hogy lesz naponta legalább 1 óra nyugi 🙂
Kapcsolódó bejegyzések: