Babakelengye – hány cumisüvegre lesz szükség?

Én próbálok mindig mindenben a kevesebbre törekedni. A babaruhákat is úgy vásároltam anno, hogy minden mindennel felvehető legyen és ne legyenek felesleges darabok. A cumisüveg terén viszont bizonytalanságot okozhat, hogy nem lehet előre tudni, anyatejes vagy tápszeres lesz a baba…

Merthogy azt gondolná az ember, hogyha anyatejes, akkor nem is kell cumisüveg, ha tápszeres akkor pedig kelleni fog vagy fél tucat.

A kisfiam kezdetben anyatejes volt, később pótolni kellett tápszerrel, majd 3 hónapos kora után már csak tápszert kapott (elkezdett jönni a foga és onnantól kezdve nem volt hajlandó cicizni).

Szóval megéltem minden variációt.



Láttam már olyan Anyukát az ismerettségi körömben, akinek volt vagy 10 cumisüvege és mindig ott állt halomban a mosatlan. Amikor már az összes koszos volt, akkor egyszerre elmosogatta és kifertőtlenítette őket alaposan.

Azt kell mondjam, hogy ez – szerintem – teljesen felesleges, mert így csak azt éred el, hogy mozdulni sem lehet a konyhában. Én 2 cumisüveggel csináltam végig az egészet. Egyben a tápszert adtam, étkezés után mindig azonnal elmostam, majd a mikróben kifertőtlenítettem. Így a következő etetésre mindig ott volt a tiszta. A másik kezdetben csak tartalék volt, később abban kapta a vizet.

Most, hogy érkezik a kistesó, szintén két darabbal vágok neki az egésznek. Így legalább rá leszek kényszerítve, hogy mindig frissen elmossam és nem lesz sosem cumisüveghalom a mosogatóban.

Így ha megfogadjátok a tanácsomat, akkor nem vásároltok belőle túl sokat.

A kettő pont elég, mert ha esetleg előfordul, hogy nem volt idő elmosogatni, még mindig ott a másik. De két etetés után (4-6 óra) már csak lesz fél perced az elmosására.

Ha pedig olyan szerencsés vagy, hogy 100%-osan anyatejet kap, akkor is jó ha van 1-2 kéznél, ha véletlenül el kell menned valahová és a lefejt tejet vagy a tápszert más oda tudja neki adni benne.

Kapcsolódó bejegyzések:

Baba fejlődése az első hónapban

Babakelengye – 10 felesleges termék amit ne vegyél meg!

Hol milyen gyerekruhát éri meg vásárolni?

Orrszívás – mit kell tudni róla és melyik orrszívó a legjobb?


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.