Van egy 4,5 éves kisfiam és egy 2 éves kislányom. Imádom mindkettőt, de hogy tudnak ennyire különbözni?
A kisfiam egy igazi feltaláló kaliber: mindent szétszed és újraépíti. Nem kell neki a kész játék, helyette egy kartondobozból és egy töltőből rakétakilövő állomást épít. Egyfolytában megy, szalad és be nem áll a szája. Amikor kicsi volt, mindig foglalkozni kellett vele. Ha egy percre felálltam mellőle, rögtön sírt és hisztizett. Nehezen aludt el és még mindig nem akar aludni menni, mert mindig dolga van. Mindig azzal akar játszani, amivel nem lehet és egyeltalán nem köti le a TV. 4,5 éves és még mindig öltöztetni, vetkőztetni kell, este betakarni. Éjszaka 10x felébred és hív. Mindenért nyafog. Küzdeni kell vele, hogy egyen, dehát így is olyan vékony, hogy minden nadrág lecsúszik róla.
A kislányom viszont egy álomgyerek. Nagyon sok anyuka mondja: “ha tudnám, hogy a következő gyerekem ilyen nyugis baba lesz, rögtön szülnék”. Kicsi korától kezdve aludt amikor kell, sosem sírt fel álmában. Ha leteszem valahová, ott játszik. Elnézelődik, játszik a babakonyhában. 2 éves kora ellenére egyedül vetkőzik és próbál öltözködni. Este rá sem kell szólni és összepakolja a játékokat. Ha eltűnök, játszik tovább. Ha lefektetem, elalszik. Ha bekapcsolom a TV-t (Nád a házam a nagy kedvenc), táncol és utánozza, amit lát. Leül rajzolni és nem hozza el a tollat az asztaltól, nem rajzolja össze a bútort mert tudja, hogy nem szabad. Ha szólok, hogy ebéd, akkor leül az asztalhoz, eszik egyedül, nem borítja ki az ételt, nem válogat.
El kell mondjam, hogy nagyon örülök, hogy a kisebbikkel ennyire könnyű az élet. Pont elég gond van a naggyal 🙂
Ettől függetlenül mindkettőt imádom. És kíváncsian várom, hogyha jön a kistestvér – mert még mindig szeretnék – akkor vajon melyikükre fog hasonlítani? Vagy teljesen más lesz? Ki tudja…
Legutóbbi bejegyzések: