Ez egy nagyon kényes téma és őszintén szólva egy kicsit félve is hozakodom vele elő. Nagyon sok családban láttam, hogy a szülő némelyik gyerekével mindenben kivételt tesz, a másikkal pedig alig foglalkozik. Mindig megfogalmaztam, hogy hogyan lehet ilyet csinálni, miért kivételez az egyikkel, ilyet nem szabad… aztán lett Nekem is két gyerekem…
Amikor még a kisfiam volt csak meg, minden figyelmemmel rá koncentráltam. Nem is gondoltam volna, hogy lehet valakit ennyire szeretni, ennyire határtalanul, feltétel nélkül. Mindent elnéztem neki, sosem kiabáltam vele, határtalan volt a türelmem. Leültem vele játszani, öltöztettem, pelenkáztam és elnéztem minden butaságát.
Aztán 2,5 éves korában megszületett a kislányom. Azt azért el kell mondjam, hogy én mindig is kislányt akartam, ez volt minden álmom. Amikor még kislány koromban eszembe ötlött, hogy majd lesznek gyerekeim, mindig egy kislány képe ugrott be azonnal.
Ahogy telt-múlt az idő, azon kaptam magam, hogy egyre türelmetlenebb vagyok a nagyobbal: “Nem igaz, hogy nem tudsz egyedül felöltözni”… “Ne nyafogj már, mindárt megyek”…. “Menj már aludni, este van, nem érek rá lefeküdni melléd”….
És egyre többször kezdtem el vele hangosan beszélni, míg közben a kicsinek ittam minden pillantását.
Határozottan azt kezdtem el érezni, hogy a nagyobbhoz nincs türelmem. Mindig azt érzem, hogy neki ezt már egyedül kellene tudnia. A kicsinek viszont elnézem ha hisztizik, ha szétdobálja a dolgait, mindent. Mindig magam mellett akarom tudni.
El sem tudjátok képzelni, ez milyen rossz érzés és mennyit küzdök ellene. Szeretem mindkettőt, de a kislányommal több időt akarok eltölteni és több a türelmem hozzá.
És hogy mit tehetek? Az érzést nem tudom kiiktatni, de folyamatosan azon vagyok, hogy ebből a gyerekek semmit se vegyenek észre.
Ha rákiabálok a nagyra, akkor valami csincsi indokkal a kicsire is. Ha megölelgetem a kicsit, akkor a kisfiam is utána. Tehát nagyon figyelek arra, hogy meglegyen az egyensúly.
Tehát ha esetleg Te is úgy érzed, hogy nincs teljesen rendben a mérleg nyelve, ne aggódj, azt hiszem, ez teljesen normális. De ezt sosem szabad kimutatnod, mert az visszafordíthatatlan károkat okozhat egy gyerek lelki világában, Te kell legyél mindig a biztos pont, sose érezze azt, hogy ő csak a második!
Legutóbbi bejegyzések: