Hosszas keresgélés után találtam rá erre a modellre még 2,5 évvel ezelőtt. A designja fogott meg, emellett mindent tudott, amit ebben az árkategóriában egy 3in1 babakocsitól elvárhatunk. Ha lenne rajta kilométerszámláló, már biztosan kiakadt volna, mert mi aztán használjuk rendesen, minden nap elmegyünk sétálni vele még manapság is.
Emiatt a képeken talán észre lehet venni, hogy picit poros, karcos és van benne pár kilométer, így ha most állsz vásárlás előtt, akkor számolj rá, hogy egy új modell még sokkal jobban egyben van.
Miért ezt választottam?
– a váz szürke színe nem mindennapos (általában fehér vagy fekete szokott lenni). Még a kerekei is szürkék, nagyon ritka párosítás.
– emellett a huzat szürke színe is tetszett, mivel több gyerekre terveztük és ez fiú és lánygyermek esetében is megfelelő.
– nagy felfújható kerekei vannak, amik jól veszik az akadályokat. Mi még túrázni is voltunk vele nem egyszer, szóval kihasználtuk bőven.
– a felfújható kerék mellett a vázban is látszanak a plusz rugók, felénk nagyon rosszak az utak, járdák, emiatt ezt szükségesnek gondoltam
– 3in1, azaz hordozó, mózes és sportrész is volt hozzá, rengeteg kiegészítővel
– ár-érték arányban ez tetszett a legjobban
– de persze a fő ok, hogy beleszerettem és kész
Mit tud a babakocsi?
Ebben nem nagyon mennék bele. Aki vásárlás előtt áll, láthatja, hogy ebben a kategóriában szinte ugyanazt tudják. Mind 3in1 és van hozzá sok-sok kiegészítő, a legtöbb felfújható bolygókerekes és a sportrész vízszintesig dönthető. Nagyon egy kaptafára készülnek a babakocsik, bármilyen gyártót is nézünk. Legyen az Coletto, Kunert, Tako, Mamakiddies, Moretti vagy bármilyen gyártó, szinte csak a váz íve és a színkombinációk változnak.
Melyik kiegészítő volt hasznos és melyik nem?
– lábzsák: a mózeshez, a sportrészhez és a hordozóhoz is volt lábzsák (vagyhát a kisebbeknél csak lefedi a babakocsit). Ezt igazából egyszer sem használtuk, mert nagyon kényelmetlen a használata főleg kivételnél-betételnél, és amúgy is egy pléddel takartuk be a gyereket. Amikor nagyobb akkor pedig már úgyis csak rugdossa és leesik.
– pelenkázótáska: kezdetben használtuk sokat, szerettem is. De később kezdett kényelmetlen lenni, mivel egy nagy rekesz az egész. Sosem találtam semmit benne, így végül vettünk egy jó drága pelenkázótáskát, amiben sok zseb van és mindennek megvan a helye.
– szúnyogháló: akkor van esetleg értelme, ha pici korban a kertben akarod altatni a babát a friss levegőn. Útközben viszont felesleges, mert ha oda kell nyúlni a babához, kivenni-betenni, akkor nagyon macerás.
– esővédő: sokszor hordtuk magunkkal, de igazából sosem tettük fel. Szemerkélő esőben elég az amit egy takaró véd, ha nagyon esik akkor pedig úgysem megyünk sehová. Arra jó, hogyha véletlenül nem előreláthatóan hatalmas zuháré lesz, akkor legalább a gyerek nem ázik meg, így ez azért hasznos kellék.
– hordozó: sokan végül úgy döntenek, hogy vesznek egy márkásabb hordozót vagy fix gyerekülést az autóba. Mi teljesen elégedettek voltunk ezzel is, a kisfiam 9 hónapos korában nőtte ki (nem méretre, hanem igényre, már előre akart nézni).
Mennyire bírja a strapát?
Mi aztán tényleg kihasználtuk, mert pici korában napi 2-3x is elmentünk sétálni és most, hogy 2,5 éves (kicsit nagy is már a babakocsizáshoz), így is elmegyünk vele szinte minden nap sétálni egy kicsit.
Egy ideig még futni is jártam babakocsival. Voltunk túrázni, a babakocsit vittük a nagyszülőkhöz, nyaralni, bevásárolni. Napi szinten tettük ki-be az autóba.
Sajnos nagyon lestrapált emiatt, tele van karcokkal, horzsolásokkal, de ez sajnos elkerülhetetlen. Viszont összességében nagyon stabil 2,5 év után is, nem nyekereg, nem tört el sehol.
Nem volt gond a gumikerekekkel?
Sokan félnek tőle, merthogy kilyukadhat. Összességében szerintem ad annyi pluszt a kátyúk csillapításában, hogy megéri ezt választani. Eddig nekünk 2x volt defektünk (mindkétszer Anyósoméknak sikerült összeszedni valamit). Persze kényelmetlen, hogy pár napig olyankor nem lehet használni, nagy kényelmetlenséget azért nem okozott. A kerék levehető egy kattintással, el lehet vinni bárhová megjavíttatni egyszerűen.
Tényleg megéri ennyire extra rugózású babakocsit venni?
Attól függ, mennyit akarod használni. Biztosan láttad már, amikor az anyuka megáll a zebra végén és picit megemeli a babakocsi elejét, hogy fel tudjon menni a járdára, pedig szinte észrevehetetlen a padka magassága. Na ezzel ilyen gond nincs, lendületből áttolhatod bármin.
Ha csak hetente egyszer veszed elő a babakocsit arra, hogy elmenj a sarki kisboltba, akkor teljesen felesleges ekkora nagy böszme babakocsit vásárolni. Viszont ha úgy gondolod, hogy sokat fogod használni, akkor sokkal kényelmesebb ezt tolni, gond nélkül átmegy bármilyen bukkanón.
Hogy boldogultam a foltokkal?
A babakocsi külsejéről egészen egyszerűen melegvízzel sikerült mindig lemosni a piszkot. Elvileg leszedhető (valahogyan) a huzat, de én nem mertem, mert féltem hogy aztán nem tudom visszahúzni.
A belső részein levehető és mosható bélések vannak, ezek sajnos egy mosás után megnyúltak és kifakultak, ezzel annyira nem vagyok megelégedve. Szerencsére lehetséges újat rendelni, pl. a sportrész belső bélése 5.000 Ft-ba kerül.
Mi az ami nem tetszett?
Őszintén az általam észlelt hátrányok nem a Tako márka hibái, hanem bármilyen más hasonló árkategóriájú 3in1 babakocsival ez a gond. Összességében egyedül a méretével van problémám.
Amikor megvásároltuk a babakocsit, Anyukám Ford Fusion-jával mentünk el érte. Kicsit pánikba estem, amikor fizetés után kivittük és nem fért be a csomagtartóba… pedig nem kis autóról van szó. Emiatt itthon is nehézkes a tárolása. Ha lakásotok van akkor nem lesz egyszerű elsuvasztani valahová az éppen nem használt részeit.
Nekünk egy hatalmas kombink van, abban persze mindig elfér, de pl. nyaralásnál gondot okoz, hogy a csomagtartó majdnem tele van a babakocsival. Hova pakoljuk a többi cuccot?
Emiatt mi vettünk egy kompakt babakocsit is, a kettőt párhuzamosan használjuk.
A másik a sport rész öve. Egyszerűen nem tudom úgy bekötni, hogy jó legyen. Ha szűk, akkor nem tud mozogni a gyerek (a sportrészben már előre szeretne hajolni, mozgolódni picit). Ha pedig lazább, akkor semmi sem ér, simán kibújik belőle. Ezen felül kb. 1,5 éves kora óta simán kikapcsolja egyedül, mert nem annyira nehéz megnyomni a gombot rajta. Szóval azóta nem is használom az övet egyeltalán, hiszen úgyis kiköti ha akarja.
Ha most kellene vásárolnom, ezt venném-e?
Ha nagyjából most is ennyi pénzt szánnék rá, akkor határozottan Tako babakocsit vennék. Színben lehet, hogy másikat választanék, de amúgy teljesen elégedett vagyok vele.
Nemsokára érkezik a kistesó és őszintén gondolkozom, hogy veszünk egy újat, de az egyedüli oka az, hogy nagyon-nagyon ütött-kopott állapotban van, tényleg iszonyat sokat használtuk. Funkcionálisan még mindig tökéletes, egyedül külsőleg látszik rajta ez a 2,5 év.
Persze ha 2x ennyi pénzből gazdálkodhatnék, tudnék szebbet, kisebbre összecsukhatót venni, de azért nem mindegy, hogy 150e vagy 300e a költséghatár.
Kapcsolódó bejegyzések:
Segítség babakocsi választáshoz
Pelenkázótáska teszt – Lassig Glam Goldie Backpack