Amikor még csak kúszott-mászott a kisfiam, nagyon egyszerű volt rendet tartani. Igaz, szétpakolt napközben, de este 5 perc alatt mindent a helyére raktam. Büszke is voltam magamra, hogy rend van mindig a házban. Na persze ez nem tartott sokáig…
Amikor már önállóan pakolászik
Aztán eljött az idő, amikor már önállóan flangált a házban. 5 perc sem kellett neki, hogy minden szanaszét legyen. Főleg amikor mondjuk labdákkal töltöttük meg a medencét és azt elkezdte szétdobálni, vagy előkerült a Lego.
A gyerek nem tud rendben játszani, nem is lehet elvárni tőle, hogy mindig csak egy dolog legyen elővéve. Főleg pici korban még nem köti le hosszú időre egy dolog. Tanítgatom persze a rendrakásra, de a siker sajnos még várat magára. Így amikor elmegy aludni, minden szerteszét van a házban (vagyhát azon részében, ahol játszhat, a nappaliban és a konyhában).
Az összekeveredett játékok
Engem nagyon idegesít, amikor egy játék darabjai nincsenek egy helyen. Viszont sokszor előfordult, hogy csak gyorsan összepakolom a játékait (pl. vendég érkezik és sietni kell), így idővel elkerülhetetlen, hogy összekveredjenek.
Így idővel kénytelen vagyok az összes játékát a nappali közepére kiborigatni és szépen rendszerezni. Hiszen ő is jobbat játszik, ha előveszi mondjuk az építőkockákat és ott van mind. Vagy fordítva, talál egyet, de többet nem és rajtam követeli a többit.
Hogyan tárolom őket?
A rendszerezésükre az Ikeás textil tárolódobozokat szeretem, mivel biztonságosak. Ha ráesik, megbotlik bennük, esetleg elkezdi rágni, akkor sem tesz kárt a gyerekben. Amúgy is könnyen hozzáférhetőek, nem kell a fiókokat kihúzgálni a gyereknek ahhoz, hogy előszedje a játákait (mindig félek, hogy a fiókra rááll, kiszakad, odacsukja a kezét). Tehát szerintem ez a leggyerekbarátabb megoldás. Nálunk csak úgy a földön vannak a szoba sarkában.
Mennyi játék legyen elöl?
Már kezdetben is két részre osztottam a játékait és mindig csak az egyik fele volt elöl. A maradékot pelenkásdobozokban a garázsban tárolom. Ahogy nőtt a játékok mennyisége, úgy már egyre kevesebb volt az aktuális, most úgy a 20%-át tartom elöl. Elég neki annyit is szétdobálni. Amikor van egy kis időm, akkor kicserélem a játékokat. Amikor hazajön, akkor teljesen újdonság neki, így nem unja meg őket olyan hamar.
Mennyi időnként cserélgetem?
Látszik a gyereken, hogy mikor unja meg. Néha egy olyan adagot veszek elő, amik babajátékok, nem neki valók, mégis 1-2 napig elpakolássza őket. Ha a kedvencei kerülnek elő, az néha 2 hétig is leköti a figyelmét.
Mennyi játék az elég?
Szerintem minden gyereknek sokkal több játéka van, mint amennyire szüksége van. Ha csak mi, szülők vásárolnánk nekik, egyszerűbb lenne a helyzet, de jön a szülinap, karácsony, amikor valószínűleg a család is vesz valamit. Nem is beszélve arról, amikor az unokatesó már nem használt játékait megkapja, ami nagyon kedves, csak általában borzasztó sok felesleges játékról van ilyenkor szó…
Szelektálás
Ha tervezed még a kistesót, akkor ugye a már nem használt játékokat sem fogod szívesen kidobni, mivel jó lehet még majd. Ha már nem bővül tovább a család, akkor már van, amin túl lehet adni, ez kicsit egyszerűsíti a helyzetet.
Viszont eljöhet az az élethelyzet, amikor bár mindennel játszik a gyerek, egyszerűen fizikailag nincs több hely a lakásban. Ekkor kénytelen leszel szelektálni. Valószínűleg lesz hiszti belőle, így jobb akkor csinálni, amikor egyedül vagy. Ami értékesebb, el lehet adni, amiről úgy gondolod, nem ér túl sokat, azt csomagban próbálhatod meg eladni. Ha viszont úgy döntesz, egyszerűen csak összeszeded őket és beviszed a helyi családsegítőbe, azzal is sok gyereknek örömet okozhatsz!
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, likeold a Babamamablog oldalt Facebookon! 🙂
Kapcsolódó bejegyzések:
A legjobb játékok 1 éves gyerekeknek
A legjobb karácsonyi ajándékok 1-2 éves kor között
Hol milyen gyerekruhát éri meg vásárolni?