Az egész cikksorozat a küzdelmeimet mutatja be arról, hogyan is oldjuk meg, hogy a két gyereket egy szobában tudjuk altatni. Eddig még egyszerű volt a helyzet, mert a kicsi alig fogott fel valamit a környezetéből. Letettem, pucit gagyogott majd elaludt.
Viszont a felállással minden megváltozott! Egyrészt nem tudom mindig tartani, hogy a kicsi aludjon el hamarabb és amikor már alszik, akkor osonjunk be a nagyot lefektetni. Eddig este 7-kor már álmos volt, viszont ahogy egyre nagyobb, vannak napok, hogy egyszerűen nem álmos még 8-kor sem.
Másrészt amióta feláll Panka, azóta nagyon nehezen alszik el. Tetszik neki, feláll, elfárad és sír. Leül, de újra feláll és kész tortúra, mire elalszik. Hangos tortúra…
Emiatt kénytelen voltam megtörni a legfőbb szabályomat és a 3 éves nagyfiam átköltöztettük a hálószobába, helyhiány miatt köztünk alszik.
Először csak eseti alkalom volt, amikor Panka nem akart elaludni, akkor hoztuk át. De aztán stabilizálódott a helyzet, mert a kicsi CSAK akkor alszik el, ha teljesen egyedül van a szobában.
Így a kicsi alszik egyedül a gyerekszobában, a nagy meg köztünk. Mondanom sem kell, én azóta rosszul alszom, mert vagy rugdos, vagy rámfekszik… na nem férünk el, ez a lényeg.
Néhány hónapot azért kihúztunk így, aztán elkezdtük mondogatni a nagyobbnak, hogy ez csak ideiglenes állapot, hamarosan visszaköltözik a gyerekszobába.
Aztán megjött az elhatározás amikor a kicsi 13 hónapos volt. Az első este 1 óra kellett, hogy elaludjanak (mivel nagyon örült a kicsi, hogy itt a tesó, sikongatott, hát úgy tényleg nehéz elaludni). Második este 35 perc volt, aztán csak 20. Ez a 20 perc be is állt, párszor rájuk kell parancsolni, de a 20-30 percen belül mindkettő alszik.
Én ezt nagy eredménynek érzem!
Tehát 13 hónap alatt eljutottunk oda, hogy egyszerre teszem le őket aludni. A kicsi a kiságyban, a nagy a saját ágyában. Otthagyom őket és maguktól elalszanak. Jó, nem? 🙂
Kövess Facebook-on, hogy ne maradj le az újdonságokról 🙂
Korábbi bejegyzések: