Fogja használni a gyerkőc a csendeskönyvet?

Minden játék megvételekor felmerül a kérdés: fogja szeretni a gyerek? Sokat játszik majd vele? Egy olcsóbb játéknál nincs is annyira jelentősége, de amikor már pár ezer forintot vagy akár pár tízezer forintot készülünk elkölteni, igencsak át kell gondolni az ár-érték arány kérdését.

Amikor interneten belebotlottam néhány videóra a csendeskönyvről (más név matatókönyv vagy foglalkoztatókönyv, angolul quiet book), először csak ámulva nézegettem. Később ért meg bennem a gondolat, hogy Petike is jól eljátszana vele. A saját készítésű könyvet hamar elvetettem időhiány miatt, hát elkezdtem nézelődni, ki mennyiért készít és milyen minőségben. Szerencsére hatalmas a választék, mára már nagyon sokan álltak rá erre. Az árak nagyon vegyesek, én 500-2500 Ft/oldal között találtam lehetőségeket. Végül egy ismerősöm a FB-on megosztott egy már elkészült könyvet, aminek a minősége tetszett és az ára sem volt túl magas, így összeszedtem az ötleteimet. A csendeskönyv ötletében nemcsak az fogott meg, hogy kézzel, egyedileg varrják, hanem hogy az énáltalam kért oldalakat fogják pontosan elkészíteni, tehát megmozgathatom kicsit a fantáziám és az én gyerekem igényeire szabhatom.

Petike 1 éves szülinapjára kapta meg. Nagy izgatottsággal adtam oda. Párszor átlapozta, de nem igazán érdekelte a dolog. Itt jöttem rá, hogy ezt az ajándékot nem is a gyerek akarta igazán, hanem én. 🙂 Vettem magamnak egy aranyos játékot, és párszor tényleg elbíbelődtem vele. Félre is tettem a könyvet, hogy jó lesz porfogónak, de 3 hónap múlva csak előkerült. És láss csodát: imádta a gyerek! Igaz, csak a szétszedéséig jutott el, a darabjai mindig szanaszét hevertek a házban, de borzasztóan élvezte addig is. Így naponta 3-4x összeszedtem a darabjait, mindet a helyére tettem (amit nagyon élveztem felnőtt létemre), majd a gyerek újra szétszedte pillanatok alatt. Aztán újra vesztett a varázsából és megint a polc mélyére került.

Aztán a természet körforgásával csak előkerült. Petike 17 hónapos és ma nagy meglepetésemre nemcsak szétszedte, hanem elkezdte a helyére illeszteni a darabokat. Megelégedéssel konstatáltam, hogy csak nem volt felesleges befektetés és végre igazából játszik vele és viszonylag hosszú időre képes lekötni.

Terjedelem tekintetében a 8-10 oldal bőven elegendő kezdésnek, viszont idővel – ahogy változik a gyerkőc érdeklődési köre – érdemes időnként 1-2 újabb oldalt beszerezni.

Összefoglalva megérte elkészíttetni a csendeskönyvet, nagyon hasznos és aranyos játéknak bizonyult!

Kapcsolódó bejegyzések:
A gyerek és a telefonfüggőség
Milyen érzés, ha végre bölcsis a gyerek?
A legjobb játékok 1 éves gyerekeknek

Játék teszt – Fisher-Price ugráló zebra

A legjobb karácsonyi ajándékok 1-2 éves kor között

Milyen játékokat pakoljunk 2-3 éves gyerkőcnek a nyaralásra?

“Fogja használni a gyerkőc a csendeskönyvet?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia! Nagyon tetszik nekem is ez a könyv! Hol csináltattad és mennyiért ha szabad megkérdeznem?:)

    1. Szia!

      Facebookon keress rá a következőre: Csimota Matatókönyvek
      Én még nagyon a kezdetekben csináltattam, ha jól tudom, azóta volt egy kis árváltozás. Szerintem kicsivel 1000 Ft fölött lehet egy oldal. Írj neki nyugodtan, mindig gyorsan válaszol.

      Tündi

Hozzászólás a(z) Csengei Niki bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.